Segesvár, a szászok hagyatéka

Segesvár (románul Sighisoara, németül Schäßburg) a középkori európai kultúra egyik azon kevés fennmaradt építészeti példája Kelet Európában, melyre méltán büszkék a lakói. Az erdélyi szászok egyik legfontosabb városának történelmi központja 1999 óta a Világörökséget gazdagítja.

Segesvár mai arculata egy hosszadalmas történelmi eseménysorozat eredménye, amely II. Géza, árpádházi király azon dicséretes lépésével vette kezdetét, aki 1141 és 1161 között szászokat telepített a környékre. A Segesvár környéki szászok a fejlettebb mezőgazdaság és ütőképessebb hadászati technika mellett a kézműves polgári rétegük által egy gazdag városi kultúrát is magukkal hoztak. Ennek a gyors kibontakozását a tatárjárás késleltette. A tatárjárást követően a történelmi központ fokozatosan épült be tornyokkal és várfalakkal, amelyek között gyümölcsöző céhek működtek. A céhek feladata volt a város egy-egy bástyájának karbantartása és védelme, ezért a ma is álló bástyak az egykori céhek neveit viselik. Ugyancsak 14. században kezdődött el a vártemplom valamint a turisták körében népszerű Óratorony építése. Az utóbbi épület 1556-ig a városházaként is működött. Benne található a híres zenélő órája, amelyen a 12 apostol ezüstből készült szobrocskája jár körbe. A kuruc szabadságharc idején a vár 14 bástyájából 5 megsemmisült. A várdombra egy 1642-ben épült 178 fokos falépcső vezet fel, melyet diaklépcsőként ismernek, mivel a dombon működött az országszerte híres szász evangélikus gimnázium.

Segesvár hangulata lenyűgöző minden évszakban. A pasztelszínekben játszó az idő próbáját kiállt, ódon épületek, a keskeny kövezett utcácskák és az égbe meredő bástyák és falak felejthetetlen sétára csalogatják az idelátogatókat.