holegballon-parade varmezoVálság ide vagy oda, egyre népszerűbb Vármezőben évente rendezett Hőlégballon Parádé. A 2009-ben immár negyedszer megrendezett esemény a korábbi évekhez hasonlóan emberek ezreit vonzotta a Szováta melletti kis hegyi faluba. A közlekedési nehézségeket leszámítva mondhatni minden adott volt egy sikeres rendezvényhez. Bár szeptember végét írtunk, az időjárás inkább nyárvégi volt mintsem őszi. A látogatók korbeli különbségét szemelőtt tartva a szervezők igyekeztek változatos időtöltést bíztosítani a felszállások közötti időszakokban. Aki megszomjazott, az hideg sörrel vigasztalhatta magát, a “gyomrosabbak” pedig valamely közeli vendéglőben kóstolhatták meg kedvenc fogásukat vagy a hely szpecialításaként ismert sült pisztrángot. A gyerekek sem unatkoztak, hiszen számukra a mászófal, a lufit hajtogató bohóc vagy a paintball jelentette a szórakozás. A jó hangulatot több marosvásárhelyi és környékbeli együttes emelte.

A rendezvény fénypontjait a hőlégballonok felemelkedése jelentette, amit számos siklóernyő körözése tett még színesebbé. Bár a résztvevők magas száma miatt mindenki nem probálhatta ki a repülést a látvány a földről nézve is magáért beszélt.

Vasárnap este mindenki élményekkel tele hagyta el Vármezőt, és valószínűleg 2010-es naplójában szeptember utolsó hétvégét ismét bekarikázta.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szállások Vármezőben: http://szallasokerdelyben.ro/tag/varmezo/