Parajd SóbányaParajd (Praid) a Sóvidék egyik legjelentősebb települése.  Sóbányája és sós fürdője miatt számos turista és gyógyulni vágyó ember keresi fel. Hírnevét az itt található kősó (halit) alapozta meg, melyek keletkezésében jelentős geológiai folyamatok játszottak szerepet. A kősó képlékenységéből adódóan diapír redőket alkot és néhol a felszínre is bukkan (Sóhát). A történelmi források alátámasztják, hogy a sókitermelés nyomai a római korig nyúlnak vissza. Az őket követő vándor népek (hunok,avarok) a kitermelés szünetel, de a magyarok bejövetele után ismét virágzik. Az itt letelepedett székelyek szabad kitermelésnek örvendtek, mely kiváltságot a fejedelemség korában igyekeztek elvenni tőlük.
A Habsburgok is kisajátították a só használati jogát, és a kitermelés terén jelentős újításokat vezettek be. Tovább olvasom

Parajdi Töltöttkáposzta FesztiválMindenki örömmel fogadta a hírt miszerint, a korábbi hiresztelésekkel ellentétben mégis sor kerül a Parajdi Töltöttkáposzta-Fesztiválra.

A rendezvény időpontja a hagyománytól eltérően eltolódott, de ez nem befolyásolta a töltött káposzta iránt érdeklődőket, akik szép számban voltak jelen a fesztivál helyszínén.

A tizenöt évvel ezelőtt életre hívott rendezvény érezhetőleg kinőtte magát, monhatjuk “felnőtté” vált. A szervezők idén sem tévesztették szem elöl a fesztivál születésének egyik legfontosabb szempontját. Ennek szellemében ismét baráti légkörben találkozhatott román a magyarral , és e kapcsolat alapkövét a gasztronómia jelentette. Tovább olvasom